Accessibility Tools

Négy nap, közel hatvanezer látogató a Hungexpon

2011. március 09.
A szabadidő eltöltés és a mozgás jegyében telt négy nap a Hungexpo-n, ahol vasárnap zárt az Utazás kiállítás, a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és a IV. Port.hu Bringaexpo. Összességében 32 ország 600 kiállítója mutatkozott be a kiállításokon. A kiállítók elmondása szerint a korábbi évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés, növekedett az utazásfoglalások száma és azt tapasztalják, hogy a látogatók – a nehezen múló gazdasági válság ellenére is – vágynak utazni és ebben az évben már nem szeretnének lemondani az igazi nyaralásról – áll a Hungexpo hivatalos zárókömmünikéjében. Az Utazás kiállítás idei külföldi díszvendége India volt, amely naponta több alkalommal táncbemutatókkal szórakoztatta a közönséget, a határainkon belülről pedig Győr.
 
Veszprém megye iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. A látogatók többsége a rendezvényekkel, a kulturális és természeti értékekkel kapcsolatos információkért, valamint wellness lehetőségekért kereste fel a megyei standot. Népszerű programnak bizonyult a társkiállító Somló borkóstolója is és a térséget bemutató prospektusok is nagy számban találtak gazdára. A megye pavilonját Lasztovicza Jenő, a Megyei Közgyűlés elnöke, és Kovács Norbert alelnök is meglátogatta. A megyét reprezentáló kínálatot több önálló települési és térségi bemutatkozás is színesítette. Pápa, Veszprém, Balatonfüred, Tapolca, a Badacsony és a Bakony is változatos programokkal, településismertetőkkel invitálta a vendégeket.
A kiállításcsokor kuriózuma a Himalája Expo volt, ahol több tízezren örökítették meg fényképezőgépükkel a világon egyedülálló himalájai relikviákból álló gyűjteményt.
Az Expo-n a legnagyobb érdeklődést kiváltó látványosságok a múlt század közepéből fennmaradt himalájai expedíciók felszerelései, az 1931-32-es Sárga Expedíció egyetlen működőképes Citroën terepjárója és a több napig készülő homokmandala volt. Szintén nagy volt az érdeklődés a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciós csoport fotókiállítása és Erőss Zsolt hegymászó felszerelései iránt is.
A Budapest Boat Show-n az idén 88 hajó kötött ki a G pavilon „szárazdokkjában”. A csodahajók kínálatára évről-évre egyre több vásárló kíváncsi. A Karaván Szalon minden bizonnyal legbájosabb látnivalói azok az oldtimer lakókocsik voltak, melyek közül a közönség választotta meg a számára leginkább tetszőt.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30