Accessibility Tools

Közös sajtónapi megemlékezés a Megyeházán

2011. március 16.
Hagyományteremtő jelleggel ünnepelte közösen megye és város a Magyar sajtó napját. A városi és a megyei médiumok képviselőit a Megyeháza Szent István termébe invitálták a szervezők.
 
Lasztovicza Jenő, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében az újságírói tevékenység fontosságát és felelősségét méltatta. Hozzátette: a ma zsurnalisztáinak legfontosabb feladata a hiteles tájékoztatás és mindemellett meg kell felelni önmaguk, az olvasók, a tulajdonosok, valamint a politika elvárásainak.
A médiatörvény kapcsán rámutatott: a megyében sajtószabadság van, újságírók és nyilatkozó politikusok megbízhatnak egymásban. Porga Gyula polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: reméli, 1990 óta független és szabad a magyar sajtó, aggodalmát inkább a szabadosság veszélyében látja. A köszöntőket követően a polgármester az idei Szabad Sajtó Díjat Mórocz Anikónak, a Klubrádió munkatársának adta át.
A Bors együttes műsorát követően Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott pohárköszöntőjében az ünnepnapon dolgozókat méltatta. Fontos év előtt állunk, tette hozzá. Magyarország megújul, új alkotmányt készít, mely a jövőnek szeretne megfelelni. A Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője az újságíróktól objektív, valósághű tudósításokat kért. A vélemény szabad mondta, de a széles körű tájékoztatáshoz többoldalú véleményalkotás szükséges.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30