Megépül Veszprémben a 10 éve tervezett onkológiai centrum
2011. július 26.
Két újabb sikeres pályázat után a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház
Több, mint 2,4 milliárd forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatással épülhet meg Veszprémben a Regionális Onkológiai Centrum. A fejlesztés összértéke meghaladja a 3,6 milliárd forintot- jelentette be sajtótájékoztató keretében Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke.
A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház 2010. áprilisában nyújtotta be a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program egyik kiírására az „ Átfogó fejlesztés a Veszprém Megyei Kórházban, konzorciális összefogással a Közép-Dunántúli Regionális Onkológiai Centrum létrehozásáért és az egységes regionális onkológiai ellátó hálózat kialakításáért” című projektjét, a támogató döntés pedig július 15-én született meg. A fejlesztés megvalósításához a Veszprém Megyei Önkormányzat 1,3 milliárdos önrészt biztosít- tájékoztatott a Megyei Közgyűlés elnöke. Lasztovicza Jenő hozzátette: a szakmailag előírt 80km- sugarú körben elérhető onkológia ellátás kritériuma szerint Veszprém megye jelentős része fehér folt volt a térképen. A centrum beindításával ez a helyzet megoldódik.
Dr. Kovács Zoltán emlékeztetett: az onkológiai centrum pályázatának története egy szappanoperáéhoz hasonló, hiszen a projekt előkészítését 2000-ben kezdték meg és 2005-től várták a pályázati kiírást. Országgyűlési képviselőként, mind pedig a megyei egészségügyi bizottság elnökeként 2006-tól kezdődően Dr. Kovács Zoltán Lasztovicza Jenő képviselőtársával közösen számos alkalommal intézett azonnali kérdést, interpellációt az akkori egészségügyi miniszterekhez, akik évente-félévente tettek ígértet arra, hogy a kiírás az onkológiai centrum létrehozására rövidesen megjelenik. A sok éves ígérgetés után a tender a választások előtt, 2010 elején jelent meg- mondta el a kormánymegbízott.
A létesülő onkológiai centrum összefogja a teljes Közép-dunántúli régió onkológiai betegeinek ellátását, helyben biztosítja a jelenleg csak a régión kívül elérhető sugárterápiás ellátásokat, de emellett fejleszti a kemoterápiás és sebészeti ellátásokat, továbbá a betegség megállapításához és lefolyásának követéséhez szükséges diagnosztikai hátteret is.
A fejlesztéssel a Közép-dunántúli régió, az Észak-Balatoni térség lakossága részére komplex onkológiai ellátást biztosító központ áll rendelkezésére, ahol a legkorszerűbb gyógyszeres (kemoterápia, biológiai terápia) kezelések mellett lehetőség nyílik a sugárkezelések és a kombinált, kemo-radioterápiás beavatkozások elvégzésére is.
Az egységes, korszerű, a Centrumhoz szorosan kapcsolódó onkológiai járóbeteg szakellátás is biztosítható lesz, amit a teljes ellátási folyamatot magas szinten kiszolgáló és utánkövethetővé tevő informatikai beruházás is támogat.
A projekt műszaki tartalmát ismertetve a kormánymegbízott elmondta, a fejlesztés keretében külön épületben, egy egységben, modern körülmények között 62 ágy kapacitású fekvőbeteg osztály (30 ágy onkológiai, 32 ágy onkoradiológiai profillal) kialakítása történik meg, továbbá a Centrum épületében kerül elhelyezésre az onkológiai ellátás teljes járóbeteg szakellátási spektruma, a kúraszerű ellátás XXI. századi körülményeit biztosító 12 ágyas speciális kezelő- és megfigyelő egység, valamint a sugárterápia korszerű kezelő egységei. A fejlesztést a teljes ellátási folyamatot kiszolgáló és átláthatóvá tevő informatikai beruházások teszik teljessé. A sugárterápia keretében 2 sugárkezelő egység (lineáris gyorsító) mellett brachyterápia és terápiás röntgen készülék telepítése történik meg valamint egy korszerű, a kemoterápiás infúziók előállítását folyamatos ellenőrzéssel biztosító citosztatikus labort alakítanak ki.
A sajtótájékoztatón részt vett dr. Dávid Gyula a Megyei Kórház orvos-igazgatója is, aki arról tájékoztatott, hogy a program keretében Regionális Onkológiai Szakbizottság (Onko-Team) felállítása és működése is megtörténik – e Szakbizottság szakmai kontrolja biztosítja az ellátási terület minden betege számára, hogy az onkológiai ellátások egységes szakmai szempontok alapján kerüljenek elvégzésre, ideértve azon onkológiai ellátásokat is, amelyeket a társszakmák (pl. sebészet, urológia, fül-orr-gégészet, stb.) szakemberei nyújtanak.
A program keretében a Megyei Tüdőgyógyintézet onkopulmonológiai ellátásának fejlesztésére, speciális diagnosztikus eljárások korszerűsítésére is sor kerül.
A centrum tetőszintjén helikopter leszálló telepítése valósul meg – ezzel továbbra is biztosítva a légi úton érkező kritikus állapotú betegek Kórház területén történő fogadását.
A program lezárásával, a létesítmény átadásával a centrum által nyújtott szolgáltatások 4 350 m2 alapterületen vehetők igénybe. A Regionális Onkológiai Centrum megvalósítására a támogatási szerződés megkötésétől kezdve két év áll majd rendelkezésre.
Egy másik TIOP pályázat keretében a Megyei Kórház 239 millió forint összegű támogatás nyert el a Perinatális Intenzív Centrum műszaki fejlesztésére; a projekt összköltsége 266 millió forint, a megvalósításhoz pedig 26 millió forintos önrészt biztosít a Megyei Önkormányzat, hangsúlyozta Lasztovicza Jenő, a Megyei Közgyűlés elnöke. A beruházás keretében elsősorban a Gyermekgyógyászati Centrum keretein belül működő Perinatális Intenzív Centrum (PIC) orvosi gép-műszer parkjának jelentős korszerűsítése történik meg, melyet informatikai fejlesztés egészít ki. A fejlesztés során az érintett helyiségek felújítása is megtörténik.

Összes hír 2009-től napjainkig
-
2023 november
-
2023 szeptember
-
2023 augusztus
-
2023 július
-
2023 június
-
2023 május
-
2023 április
-
2023 február
-
2023 január
-
2022 december
-
2022 október
-
2022 szeptember
-
2022 augusztus
-
2022 július
-
2022 május
-
2022 március
-
2022 február
-
2021 december
-
2021 november
-
2021 október
-
2021 szeptember
-
2021 május
-
2021 március
-
2020 október
-
2020 április
-
2020 január
-
2019 december
-
2019 október
-
2019 szeptember
-
2019 augusztus
-
2019 június
-
2019 május
-
2019 április
-
2019 március
-
2019 február
-
2019 január
-
2018 december
-
2018 november
-
2018 október
-
2018 szeptember
-
2018 július
-
2018 június
-
2018 május
-
2018 április
-
2018 március
-
2017 december
-
2017 november
-
2017 október
-
2017 szeptember
-
2017 augusztus
-
2017 június
-
2017 május
-
2017 április
-
2017 március
-
2017 február
-
2017 január
-
2016 december
-
2016 november
-
2016 október
-
2016 szeptember
-
2016 augusztus
-
2016 július
-
2016 június
-
2016 május
-
2016 április
-
2016 március
-
2016 január
-
2015 december
-
2015 november
-
2015 október
- Ünnepi közgyűlés október 22-én
- Megyeházi fórum – terítéken a közlekedés fejlesztése
- Német nemzetiségi gála Nagytevelen
- Kevés gyerek – nagy káosz
- Sajtótájékoztató a városházán
- Felelősséggel környezetünkért
- Közgyűlési napló
- Jövőre veletek ugyanitt
- Német nemzetiségi fesztivál Nagytevelen
- Városi séta Várpalotán
-
2015 szeptember
-
2015 augusztus
-
2015 július
-
2015 május
-
2015 március
-
2015 február
-
2015 január
-
2014 szeptember
-
2014 augusztus
-
2014 július
-
2014 május
-
2014 március
-
2014 február
-
2014 január
-
2013 december
-
2013 november
-
2013 október
-
2013 szeptember
-
2013 augusztus
-
2013 július
-
2013 június
-
2013 május
-
2013 április
-
2013 március
-
2013 február
-
2013 január
-
2012 december
- A tapolcai képzőművész kör kiállítása a Megyeházán
- A tapolcai képzőművész kör kiállítása a Megyeházán Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a közelmúltban a Tapolcai Városi Képzőművész Kör kiállítását a Megyeháza Szent István termének előterében. A három éve alakult képzőművés
- Könyvbemutató a Megyeházán
- Ülésezett a Veszprém Megyei Közgyűlés
- Ünnepi Közgyűlés a Megyeházán
-
2012 november
-
2012 október
-
2012 szeptember
-
2012 július
-
2012 június
-
2012 május
-
2012 április
-
2012 március
- Rendkívüli közgyűlés a megyénél
- Gifu megyei, nagyköveti látogatás Devecserben
- Veszprémben járt az izraeli nagykövet
- Megállapodás Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum létrehozásáról
- Önkormányzati kupa
- Új dimenzió a kórházi ellátásban
- Veszprém megye a Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállításon
-
2012 február
-
2012 január
-
2011 december
- 2011. évi utolsó ülését tartotta a megyei közgyűlés
- Aláírták a Regionális Onkológiai Centrum támogatási szerződését, indulhat a beruházás
- Elkészült a pápai Várkertfürdő új gyógyászati részlege
- 21 éve alakult a Veszprém megyei közgyűlés – Ünnepi közgyűlés a Megyeházán
- Ülésezett a megyei közgyűlés
- Veszprém megye legjobb sportolói díjátadó Tapolcán
- Veszprém megye vezetői aláírták a megyei intézmények átadásról szóló megállapodást
- Új szociális központ Tapolcán
- Megyei Védelmi Bizottsági Ülés a Megyeházán
- Város-Megye Egyeztető Bizottsági ülés a Megyeházán
- Fogyatékosok világnapja
- Megújult a tapolcai bölcsőde
- Ülésezett a megyei közgyűlés
- Veszprém Megye 6. helyezést ért el a diákolimpiai összesítő pontversenyben
- Veszprém megye az Európai régiók gyűlésén
-
2011 november
- Veszprém megyei sportolók elismerései
- Átadták a Laczkó Dezső Múzeum tanulmányi raktárát
- Veszprém megyei összefogás a Visk-i óvoda felújításáért
- Veszprém Megyei Prima-díjátadó ünnepség a Megyeházán
- Átadták a 150 ezredik Széchenyi kártyát
- Megújul a sürgősségi ellátás a megyei kórházban
- Zirci diákok képzőművészeti kiállítása a Megyeházán
- Ünnepség a Szociális Munka Napja alkalmából
- Projektzáró rendezvény a megyei könyvtárban
- Jubileumi ünnep a lengyel-magyar barátság évében
- Új burkolatot kapott a Komakút téri rendelőintézet parkolója
- A tudomány napját ünnepelték a Pannon Egyetemen
- Emlékezés a korona őreire
- Tiszta, virágos Veszprém megye díjátadó
- A kínai Guangdong tartomány kormányzója udvariassági látogatást tett Schmitt Pál köztársasági elnöknél
-
2011 október
- Kistérségi egészségügyi központot adtak át Balatonalmádiban
- Város-Megye Egyeztető Bizottsági ülés a Megyeházán
- Elismeréseket adtak át a tűzoltóünnepen
- Idősek Világnapi ünnepség Veszprémben
- Kitüntetések átadása a Megyeházán
- Megújult barokk belváros Sümegen
- Ünnepi megemlékezések a megyeszékhelyen
- Tehetséges diákok és tanáraik elismerése a Megyeházán
- Félévszázados jubileumi ünnepség a Petőfi Színházban
- Ünnepi Közgyűlés a Megyeházán
- Neubauer Edit Finnország új magyarországi tiszteletbeli konzulja
- Megyeszerte emlékeztek az aradi mártírokra
- Első pisztrángfesztivál Tapolcán
- Alsó-Ausztriai vendégek a Megyeházán
- Rendkívüli Közgyűlés
- Kiállításunk nyílt az Idősek Világnapja alkalmából Budapesten
- "Együtt lenni jó!"
- Ukrán delegáció látogatása a Megyeházán
- Készülékadományozás a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak
- A nagy bajban megtörtént a csoda
- A jövő nemzedék lengyel-magyar barátsága.
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
- Lengyel delegáció fogadása a Megyeházán
- Önkéntes nap Balácán
- Játszótéravatás Devecserben
-
2011 szeptember
- Köztársaság kupa 2011.
- Falunap Paloznakon
- Öreg autó nem vén autó
- Magyar - lengyel történelmi vetélkedő "Bem József életéről" eredményhirdetése a Megyeházán
- Balatonfüred a megye legkedveltebb Balaton parti nyaralóhelye
- "Nagy Sportágválasztó" Veszprém megyében
- Bem József Nemzetközi történelmi vetélkedő fiataloknak
- Nemzetközi Közigazgatási Szakmai Konferencia résztvevői megyénkben
- Regionális Szakmai Nap a Megyeházán
- A kormányhivatal veszi át a megyei fenntartású intézményeket
- Projektnyitó ünnepség az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban
- Quasimodo nemzetközi költőverseny Balatonfüreden
- Magyar bor mindenkor - megnyílt a Pápai Bornapok 2011.
- "Az Alaptörvény Asztala"
- 80 éves lenne Latinovits Zoltán
- Intézményvezetői megbízások átadása a Megyei Önkormányzatnál
- Turisztikai marketingszoftver bemutatója a Megyeházán
- Rekreációs nap a szociális intézmények dolgozóinak
- Tanévnyitó és köszöntés a Balla Róbert Téri Általános Iskolában
- Tájház avató Sólyban
- Példamutató összefogás eredménye - átadták a Türr Gimnázium új kollégiumát
- Intézményvezetői értekezlet a Megyeházán
- Tanévnyitó a Balatonalmádi Magyar - Angol Tannyelvű Gimnáziumban
-
2011 augusztus
- Digitális táblák a nemesvámosi általános iskolában
- Utcaszentelés Kolontáron
- Rangos röplabdatorna Sümegen
- Ötvenéves a Veszprémi Petőfi Színház társulata
- Wunsiedeli fiatalok önkéntes munkája Veszprém megyében
- Ünnepi megemlékezés a 250 éves Borzaváron
- Veszprém megye a nyitrai Agrokomplex regionális kiállításon
- Rendkívüli munkaülést tartott a megyegyűlés
- Ironman versenyt teljesített a Veszprém Megyei Önkormányzat csapata
- Műhelycsarnok átadás Kókai Tömítéstechnikai Kft.-nél
- A Veszprém megyei csapat győzelme a Kovászna megyei kézilabda tornán
- Megújult a sümegi vár
-
2011 július
- Streetball bajnokság a zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban
- Villa Filip Napok Révfülöpön
- Felújítják az egykori tapolcai úttörőtábort
- Megnyitotta kapuit a XXI. Művészetek Völgye
- Megépül Veszprémben a 10 éve tervezett onkológiai centrum
- Veszprém megye bemutatkozása Budapesten
- Bajnokok köszöntése a Megyeházán
- Átadták a Veszprém Vármegye bora elismeréseket
- Csarnokavató Herenden
- Gyermekvédelmi csereprogram résztvevői Veszprém megyében
- Megbeszélés a pálkövei Bajcsy Zsilinszky porta jövőbeli hasznosításáról
- Belügyminiszteri látogatás a Megyeházán
- Új épületbe költözött a devecseri rendőrőrs
- Régiós Leader találkozó Sümegen
- Negyvenéves a sümegi pszichiátriai osztály
- "Művészet kőben"
- Interkulturális Európa, nemzetközi tábor Alsó Ausztriában
- Pro Comitatu díj az 50 éves jubileumát ünneplő Bakony Fotóklubnak
- Ismét sikeres Nyári Amerikai Iskola
- Dolgos nap a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Együtt a lakókkal
-
2011 június
- Köztisztviselők napi "közmunka" a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
- Falunap Káptalantótiban
- Családi Nap a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Befejeződött a Veszprém Vármegye Bora borverseny
- Veszprém megyei delegáció látogatása Tarnowban
- Wunsiedeli delegáció látogatása megyénkben
- Megújult a Balaton-felvidéki erdei iskola
- Elismerések átadása a Védőnők napján
- Megyénkbe látogatott a Kirgiz Köztársaság elnök asszonya
- Trianon emléknap a Veszprém Megyei Levéltárban
- Nemzeti Összetartozás Napja Tapolcán
- Rendkívüli közgyűlés a Megyeházán
- A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátéka a Veszprémi Petőfi Színházban
- Veszprém megyei segítség a kárpátaljai viski óvoda felújításához
-
2011 május
- Megemlékezés a Vöröskereszt világnapjára a Megyeházán
- Közös ügyünk - játék sport, egészség!
- Új járóbeteg-szakellátó központ Sümegen
- Emlékezés Mádl Ferencre
- Európa Fesztivál, Pays da la Loire
- Veszprém megyébe látogatott a Tajvani Közös Üzleti Tanács delegációja
- Barokk főúri enteriőr kiállítás nyílik a pápai Esterházy-kastélyban
- Veszprém megye bemutatkozása a XX. Szent György Napokon
- Veszprém - Anjou kortárs művészeti kiállítás nyílt a Tihanyi Apátság galériájában
- "Esélynap" Kamondon
- "Te szedd 2011"
- Francia- magyar kortárs művészeti kiállítás Tihanyban
- Közéleti szereplők labdarúgótornája a Magyar Sport Napja tiszteletére
- Megyefutás 2011
- Turisztikai fejlesztések Balácán
- Több mint 1000 résztvevő a Megyefutás első napján
- Segélykoncert Japánért
- Önálló élet lehetősége fogyatékkal élő fiataloknak
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
-
2011 április
- Elkészült a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola beruházása
- Szász-magyar összefogás Devecser térségéért
- "Veszprém Vármegye bora 2011" borverseny
- Az agrárium ünnepe - 75 kiállító a XV. pápai Szent György - napi AgrárExpo-n
- "Kapaszkodó - Szociális Börze" - Szociálpolitikai Konferencia Pápán
- Jól halad a tihanyi kerékpárút új szakaszának építése
- Újabb munkacsoport megbeszélés a "Vármegye Bor" projektben
- 95 kiállító és több ezer látogató a 14. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon
- Újabb wunsiedeli adomány érkezett megyénkbe
- Lengyel vendégek a megyeházán
- Önkormányzatok a sportpályákon
- Megyénk a Szolnok megyei Utazás Kiállításon
-
2011 március
- Rendkívüli munkaülést tartott a Megyei Közgyűlés
- Megyei Utazás Kiállítás beharangozó
- Veszprém megye a debreceni Utazás kiállításon
- Gazdasági Fórum a Megyeházán
- Élénk francia kapcsolatok
- Lengyel-magyar barátság a művészet nyelvén
- Munkacsoport alakult a "Veszprém Vármegye bora" elismerés létrehozása érdekében
- Székelyzászló felvonás és eskütétel Csíkszeredán
- Veszprém megye a miskolci Utazás kiállításon
- Katasztrófahelyzet Japánban
- Megkezdődött a vörösiszappal szennyezett házak bontása
- Közös március 15-ei ünnepség Devecserben
- Az összetartozást hangsúlyozták
- Közös sajtónapi megemlékezés a Megyeházán
- Négy nap, közel hatvanezer látogató a Hungexpon
- Elfogadták a megyei önkormányzat költségvetését
- Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 2011.
-
2011 február
- Veszprém megyében járt Schmitt Pál köztársasági elnök
- Középpontban az utánpótlás nevelés
- Tavaszváró Kiállítás a Megyeházán
- Napjaink és az elmúlt idő nagyjai a kézilabda történeti kiállításon
- Badacsony Régió bemutatkozása a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben
- Átadták a sümegi Hotel Kapitány****Wellness új, 4 csillagos szárnyát
- Fontos a kulturális mecenatúra
- Szociális munkások tettek látogatást a Pápakovácsi Idősek Otthonába
- Kormánybiztosi terepszemle Devecserben és Kolontáron
- Egészségturisztikai fellegvárrá válhat Pápa
-
2011 január
-
2010 december
-
2010 november
-
2009 október
-
2009 február
- Egyeztetett a város és a megye
- Eredményes rendőri munka létszámhiánnyal
- "Ezer év, ezer emlék" finisben a készülődés
- Lasztovicza Jenő elnök a bukaresti temetésen
- Premier és kiállítás a Petőfi Színházban
- Farsang Lesencetomajon
- Magyarországon helyzet van
- Megújul Tapolca belvárosa
- Veszprém megyei közgyűlés: egy millió forint a nyomravezetésért
- Takarékosan mosnak
- Legfontosabb az emberek közbiztonsága
- Akadály nélkül kinyílik a világ
- Japán önkéntes Veszprémben
- Szalagavató a Bródyban
- Elhunyt Marian Cozma
- Horváthné Szalay Gyöngyi, a megyegyűlés új tagja
- Felszentelték és beiktatták az új püspököt Pápán
-
2009 január
- Uniós támogatás
- Munkaügyi újdonságok
- Gyorsabb sebességben a 8-asért
- Mosoda épült Lesencetomajon
- Bőven akad tennivaló a borászatért
- Együttműködik Füred és Tihany
- Tapolcai kórház: megelőzik a betegséget
- Török-magyar együttműködési lehetőségek
- Új vezérkari főnök a HM Összhaderőnemi Parancsnokságánál
- Dr.Tóth Béla köszöntése
- Sümeg fejlődik, szépül
- Hit, remény és szeretet
- Elhunyt dr. Liszi János
- Búcsúzás és újrakezdés
- Kéményseprő szerencsében gazdag új évet!
- Idei kilátások: csak az összefogás segíthet rajtunk