Accessibility Tools

Digitális táblák a nemesvámosi általános iskolában

2011. augusztus 30.
Az ősztől 135 tanulót oktató általános iskola már tavasszal megkapta az ötmillió forintot érő öt tantermi csomagot, amelyhez digitális táblák is tartoznak. A pályázat lezárásakor záró rendezvényt tartottak az oktatási intézményben.
 
Kovács Norbert, a Megyei Közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a modern kor által rendelkezésünkre álló technikai feltételek felgyorsították az életünket. A tárgyi tudás mellett egyre fontosabb szerep jut a gyakorlatias gondolkodásnak, hogy a diák eligazodjon az információk folyton bővülő halmazában és tudja, hogy hol, mit keressen a világhálón. Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő hozzászólásában kiemelte: aki az iskolát fejleszti, a jövőt támogatja.
Horváth Tünde informatikus pedagógus elmondta, a jövőben a központi szerverre feltöltött tanórai anyagokat a diákok otthonról is elérhetik, ellenőrizhetik a tesztfeladatok megoldását is. Mindemellett a szülők belenézhetnek a naplóba, ahol nyomon követhetik csemetéjük osztályzatainak alakulását.
Az új technika a tanulási zavarokkal küszködőket is segíti. Mindenesetre a vámosi gyerekek körében máris népszerűek ezek az új oktatási eszközök.
 

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30