Accessibility Tools
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 55. évfordulója tiszteletére 2011. október 21-én ünnepi közgyűlést tartott. Megemlékező beszédében Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte, 1956 öröksége nélkül ma Európa sem lenne az a szellemi, gazdasági és politikai közösség, amelyben hazánknak ismét helye van, és remélhetően meghatározó helye lesz. A forradalom bukása után az 56-os meghurcoltakkal és üldözöttekkel magyarok ezrei kerültek börtönbe vagy bitófa alá, akik nem születtek hősnek, pusztán a szabadságvágyuk volt annyira erős, hogy felvállalták a harcot az elnyomó hatalommal szemben. Hozzátette: a szabadságharc is annak bizonyítéka, hogy csak az lehet szabad, akiben él a becsület.
A Petőfi Színház művészei által adott műsort követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által 1993-ban alapított Pro Comitatu kitüntetés átadására került sor. Dr. Gálffy István tiszteletbeli konzul Veszprém megye és Ausztria együttműködésének erősítése érdekében több mint fél évtizeden át kifejtett magas színvonalú, példaértékű tevékenysége elismeréseképpen vehette át az elismerést.
Ezt követően nyolc szakterületen kiemelkedő munkát végzők szakmai tevékenységének elismeréseképp szakmai díjak átadására került sor, melyeket Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint a díj odaítélésében döntést hozó szakbizottságok elnökei adtak át.
Az Egészségügyért-díjat vette át dr. Bacsinszky Sarolta, dr. Ketzán Eleonóra, Bóna Balázs, dr. Nagy Zoltán, dr. Szlávi József. A Közművelődésért-díjat adományoztak Koncz Józsefnének, Cserép Lászlónak és a Pegazus Színház társulatának.
A Közoktatásért-díjat kapott Bódai Kálmánné, Lájerné Tóth Éva, Szalay Tibor, Tárkányi Tibor, Tegyi Tibor. A Sportért-díjban részesült Horváth György, Németh Tibor Pál, id. Vincze Ferenc. A Gyermekvédelemért-díjat vehette át Joós Imréné, Magyar Józsefné, Véghné Vadas Mercedes. A Szociális Munkáért-díjat ítélék oda Décseyné Raposa Mária, Hauber Lívia, Pilterné Keller Katalin részére.
A Közigazgatásért-díj tulajdonosa lett Molnár István Tiborné, Schönherrné Pokó Ildikó, Polgár Jenő. A Turizmusért-díjat ketten vették át, Gárdosné Reitner Anikó és Mezőssy Zoltán. Az ünnepség befejezéseként Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Kovács Zoltán, Veszprém megyei kormánymegbízott koszorút helyezett el a Szent István terem előterében.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre