Accessibility Tools
A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság október 21-én a Megyeháza Szent István termében rendezett díjátadó ünnepségen fejezte ki köszönetét és elismerését mindazoknak, akik az egy évvel ezelőtti vörös iszap katasztrófa közvetlen elhárításában, valamint a következmények felszámolásában rendkívüli helytállásukról, szakértelmükről, példamutató kitartásukról tettek tanúbizonyságot.
Lasztovicza Jenő, a megyei védelmi bizottság elnöke beszédében visszaemlékezett a katasztrófával sújtott területekre, az elkeseredett arcokra, a felismerhetetlen házakra, a sok száz rendőrre, polgárőrre, tűzoltóra és civilre, akik saját testi épségüket is veszélyeztetve mentették az életeket és az értékeket. Az emberi felelőtlenség és hanyagság pusztítása okozta tragédia példátlan összefogást eredményezett, ennek is köszönhető, hogy az újjáépítés egy év után a végéhez közeledik.
Az ünnepségen a Petőfi Színház művészeinek előadását követően Pro Comitatu díjak átadására is sort kerítettek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések veszélyhelyzetének elhárításában végzett áldozatos, lelkiismeretes munkájuk elismeréseként. Kitüntetésben részesült Ékes József, dr. Tokovicz József, Csizmadia Gábor, Toldi Tamás, Tili Károly, Marton László, dr. Csonki István, Hellebrandt Ferenc, Horváth Sándor és dr. Tollár Tibor. A rendezvényen jelen volt Kovács Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke is.
A mentésben és elhárításban részt vett szervezetek javaslatára többen kristály emléktárgyat, illetve pajzs plakettet vehettek át. A díjazottak névsora a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján megtalálható.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre