Accessibility Tools

Fogyatékosok világnapja

2011. december 09.

A Fogyatékosok Világnapja alkalmából a Veszprém Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatallal közösen kiállítást szervezett, amelynek megnyitójára 2011. november 30-án került sor az NRSZH Főigazgatóságának budapesti tárgyalótermében,. A zsúfolásig megtelt teremben a rendezvény háziasszonya Szabóné Varga Valéria főigazgató-helyettes volt. Az ünnepélyt megtisztelte jelenlétével Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke is.

Elsőként Dr. Pósfai Gábor az NRSZH főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, hogy immár hagyományosan egy-egy intézmény kiállításával ünneplik a Fogyatékosok Világnapját. Különösen jó értéssel tölti el, hogy a jelenlegi kiállítás műtárgyai nagyon magas színvonalat képviselnek. A Veszprém Megyei Önkormányzat nevében Kovács Norbert alelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében kiemelte az intézményeikkel történő szoros szakmai együttműködést. Hangsúlyozta még, hogy a Megyei Önkormányzat mindig is prioritásként kezelte a fogyatékos intézmények és személyek helyzetét, melynek érdekében számos fejlesztést valósított meg a Megyei Önkormányzat intézményeiben.
Ezt követően Hanich Ferenc igazgató mutatta be a kiállítást szervező integrált intézményt, majd a veszprémi, a dákai és a lesencetomaji lakók műsora következett.
Az ünnepélyes megnyitó végén a szereplők elismerő oklevelet vehettek át Dr. Pósfai Gábor főigazgatótól és Kovács Norbert alelnöktől.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30