Accessibility Tools
A Megyeháza Szent István termében december 29.-én tartotta ez évi utolsó munkaülését a Veszprém Megyei Közgyűlés. A képviselők az első napirendi pontot zárt ülés keretében tárgyalták, majd az ülés nyilvános folytatásaként elfogadták Horváth Mária megyei aljegyző közszolgálati jogviszonyának 2011. december 31-ei hatállyal, közös megegyezéssel történő megszüntetését. Egyúttal a közgyűlés köszönetét fejezte ki az aljegyző asszony közszolgálatban ellátott kimagasló szakmai tevékenységéért.
Jóváhagyták a képviselők a tapolcai, a zirci, a várpalotai, valamint a pápai önkormányzatokkal kötött közoktatási megállapodások módosítását is azzal a kiegészítéssel, hogy a közgyűlés döntése a Veszprém Megyei Kormánymegbízott jóváhagyásával válik hatályossá. A 2011. évi költségvetési rendelet módosítása során a dákai, a lesencetomaji, a kamondi, valamint a nyirlaki intézményeket érintő átcsoportosításokra került sor a céltartalékban nevesített feladatokhoz kapcsolódóan. A rendelet módosítása érintette továbbá az ajkai közoktatási intézmények központosított támogatásának átcsoportosítását, valamint a pápai Türr István Gimnáziumot, a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumot, valamint a pápakovácsi Egyesített Szociális és Módszertani Intézményt érintő tűz és munkavédelmi feladatok ellátására vonatkozó átcsoportosítást is.
Az ülés során elfogadták a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepcióját, valamint a költségvetés átmeneti végrehajtásáról szóló előterjesztést is.
A megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló 2011. évi CLIV. törvény felhatalmazása alapján a közgyűlés december 31-ei hatállyal felmondta a Bakonyi, a Balaton-felvidék – Somlói és a Pápai Szakképzés-szervezési Társulásra vonatkozó társulási megállapodást.
A képviselők Veszprém megye gazdasági helyzetéről szóló előterjesztés szóbeli kiegészítését Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől hallhatták, majd az ülés befejezéseként elfogadták a közgyűlés 2012. évi munkatervét is.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre