Accessibility Tools
A Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum a TÁMOP 3.2. 11/10-1-2010-0033 számú Kézfogás című pályázaton nyert el támogatást a Balácán megrendezésre kerülő Iuvenalia elnevezésű római kori sportjátékok megrendezésére.
2011 évben a pályázat megvalósítási időszakában két alkalommal 9- 9 iskola 180-180 diákkal 22 pedagógussal, 22 versenybíróval és 10 segítővel vett részt a versenyeken.
2012-ben a vetélkedésre 13 iskola nevezett be. Kislődről, Várpalotáról, Pápáról Tótvázsonyból, Szentkirályszabadjáról, Gyulafirátótról, Nemesvámosról 1-1 iskola, Veszprémből 6 iskola jelentkezett 2-3. osztályos csoportokkal az eseményre.
A versenyre 260 diák, 30 pedagógus, 27 versenybíró érkezett.
A Nemesvámosi önkormányzat biztosította a gyermekek számára az étkezést. A Múzeum mellett a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sporttanács is segített a szervezésben. Az esemény értékét növelte, hogy „Kézfogás” elnevezés alatt ép és tanulásban akadályozott fiatalok versenyeztek együtt.
A Iuvenalia helyszíne: Baláca, Villa Romana, római kori villagazdaság és romkert volt.
A programban kötéldobás, maratoni futás, tömlőugrás, célba dobás, súlylökés, kerékhajtás kocsi hajtás, birkózás, és szellemi vetélkedő szerepeltek. A szervezők a sporttörténeti leírások alapján állították össze a korra jellemző versenyzési formákból a feladatokat.
A jó idő, az erőt , ügyességet próbáló feladatok kellemes elfoglaltságot és élményt szerzett a gyerekeknek.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre