Accessibility Tools

Ülésezett a Veszprém Megyei Közgyűlés

2012. december 21.

Munkaterv szerinti ülését tartotta Veszprém megye Közgyűlése december 20-án a megyeháza Szent István termében. Lasztovicza Jenő az ülés megnyitását követően tájékoztatta a Közgyűlést, hogy az Országgyűlés a 96/2012. (XII. 18.) OGY határozatával Balatonvilágos községet jelenlegi területével 2013. január 1-jével Veszprém megyéből Somogy megyéhez csatolta, valamint reményét fejezte ki, hogy megyeváltás Balatonvilágos polgárai számára megelégedettség érzését fogja eredményezni.

Az elnök kiemelte: a nemzetiségek ügye melletti elkötelezettség további megerősítésére az Országgyűlés a 34/2012. (IV.18.) határozatában december 18-át a Nemzetiségek Napjának nyilvánította. Ez alkalomból e napon a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Veszprém Megyei Német Önkormányzat – a korábbi évek hagyományainak megfelelően –rendezte meg a megyei Nemzetiségi Napot, melyre az idei évben Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központban került sor.

A továbbiakban a közgyűlés támogatta a megyei önkormányzat költségvetéséről szóló rendelet, valamint az önkormányzat hivatala alapító okiratának módosítását, majd elfogadták a közgyűlés 2013. évi munkatervét.
A képviselők elfogadták a Megyei Önkormányzat 2012-2014. évi sportkoncepcióját, Veszprém Megye Területrendezési Terve érvényesüléséről szóló Jelentést és támogatták a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakítását is.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30