Accessibility Tools
Bikádi László Károly református lelkész Más-Világ-Kép című könyvét mutatta be a sajtó képviselőinek Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeházán, december 20-án. Az elnök hangsúlyozta: rendkívül fontos és értékes kiadvány született, hiszen hazánkban is nagyon fontos, hogy az ilyen és az ehhez hasonló könyvek minél több fiatalhoz jussanak el, ezzel Magyarország ezer éves kereszténységét táplálva. A kereszténységet az Európai Unió alkotmányába, nem rögzítették, szerencsére hazánk alkotmánya nem mellőzte a kereszténység megerősítését, fogalmazott Lasztovicza Jenő.
A vallás és a hit egyidős az emberiséggel, amiből arra következtethetek, mint református lelkész, hogy a hit élő Krisztusa, az Ige a XXI. században is épp olyan fontos, mint az elmúlt évezredekben. A könyv 52 gondolatot tartalmaz, egyet-egyet minden hétre azért, hogy pillanatnyi nyugalmunkban el tudjunk merülni - fogalmazott Bikádi László Károly református lelkész. Egyben bejelentette, hogy a Trilógia első kötetét – terveik szerint – 2013-ban a Kép-Más-Világ című kötet fogja követni.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre