Accessibility Tools

Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 16. alkalommal

2013. április 10.

A Veszprém Megyei Önkormányzat immár 16. alkalommal rendezi meg április 13-14. között az Utazás Kiállítást, jelentette be a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón Polgárdy Imre, a Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnöke. A Lovassy gimnáziumi helyszínről mind a látogatók, mind a kiállítók elégedetten nyilatkoztak tavaly, így idén is az iskola biztosítja a rendezvény helyszínét. Az alelnök hangsúlyozta, 2013-ban is több, mint 50 turisztikai szolgáltató vesz részt a rendezvényen, ahol a megye nemzetközi testvérkapcsolatait reprezentálandó Kovászna és Nyitra megye turisztikai vonzerőivel is megismerkedhetnek a látogatók. A kiállítás díszvendége: Szlovákia és Kassa, Európa Kulturális Fővárosa, külföldi kiállítók közül idén is jelen lesz Málta, valamint Ciprus.

A vásár a kezdetektől díjmentesen látogatható, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmúlt években több mint ötezren voltak kíváncsiak a kiállításra, mondta Balajthy Zsuzsanna turisztikai referens, a kiállítás szervezője. Idén is színes kísérő programok várják az érdeklődőket, amelyek szintén térítésmentesen vehetők igénybe. A látogatókat a kiállítás mindkét napján ingyenesen közlekedő városnéző kisvonat szállítja a belvárosban, a gyerkőcöket a “Játékvár – gyere, a játék vár” - családi játékprogrammal várják, míg a felnőtteket a Veszprém Vármegye Bora cím birtokosai, a Borbély Családi Pincészet és a Fodorvin Családi Pincészet jóvoltából prezentált borkóstolóra ivitálják. A programokat szinesíti a Nomádia parkból érkező honfoglalás kori harcosok bemutatója is.
A látogatókat idén is a nyereményjáték szórólapjával várják. A hiánytalanul kitöltött szelvények tulajdonosai között április 14-én, 15 órakor értékes nyereményeket sorsolnak ki. Fődíjak: a Robinson Tours kft. 100.000 ft értékű utazási utalványa, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal felajánlása, 2 fős wellness hétvége Zólyomban, a Tui Utazási Központ - Euro Contour Utazási Iroda felajánlása a Terra Reisen támogatásával:  egyhetes horvátországi üdülés 2 fő részére félpanzióval.
A Veszprém Megyei Önkormányzat két témakörben, “Utazz, álom utakon” és „Óvd a környezeted” címmel hirdetett rajzpályázatot a megyében működő óvodák számára. A felhívásra a megye 27 óvodájából 223 pályamű érkezett. A rajzpályázat eredménye az Utazás Kiállításon kerül kihirdetésre, 2013. április 13. napján 16 órakor. A pályázat minden résztvevője oklevelet kap, nyertesei az oklevél mellett ajándékcsomagot vehetnek át az eredményhirdetésen. A beérkezett alkotásokból készített kiállítást az Utazás Kiállítás rendezvénye alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
Az utazás kiállítás szombaton 10-18 óra között lesz látogatható, míg vasárnap 10-16 óra között várja az érdeklődőket.

Balajthy Zsuzsanna tájékoztatta a sajtót a megye idei marketing tevékenységéről is, amelynek keretében beszámolt az „Üdülési, kirándulási ajánlatok Veszprém megyében 2013” című kiadvány megjelentetéséről. A prospektusban települési, turisztikai szolgáltatói kínálatok és SZÉP kártya elfogadóhelyek ajánlatai mellett gyalogos, kerékpáros és autós kirándulási útvonalakon ajánljuk megyénk természeti és épített értékeit. Hozzátette, a Megyei Önkormányzat 2013-ban a pozsonyi, és a budapesti nemzetközi utazás kiállításokon népszerűsítette Veszprém megye turisztikai értékeit, valamint a testvérkapcsolatoknak köszönhetően, a viszonosság elve alapján Sepsiszentgyörgyön és Nyitrán is részt vesz turisztikai kiállításokon.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30