Hivatalnokcsere Wunsiedel i. Fichtelgebirge körzetben
A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal és a Landratsamt Wunsiedel i. Fichtelgebirge közötti több évtizedes partnerségi együttműködés keretében a német fél meghívásának megfelelően hivatalnokcserére került sor Wunsiedel körzetben 2013. május 13-17. között.
A delegáció tagjai voltak:
Fabacsovics Zoltán megyei főépítész, irodavezető
Ratkovszky Judit pályázati referens
Arnold György területfejlesztési referens
Háhn Károlyné tolmács
A május 13-i odautazást követően, Wunsiedelbe érkezésünkkor a delegációt Gerhard Hanske, közigazgatási igazgató fogadta.
A csoportot a későbbiek folyamán Horst Weidner alelnök köszöntötte.
Május 14.
A Landratsamt tanácskozó termében az „Állam és a közigazgatás felépítése Németországban és Bajorországban” címmel tartott tájékoztatót Michael Unglaub, kormányzati igazgató. Ezt követően Gerhard Hanske, közigazgatási igazgató mutatta be a körzetet.
Délután Marktleuthen város Polgármesteri Hivatalában Helmut Ritter polgármestertől kaptunk tájékoztatót Marktleuthen és Herend városok közötti partnerségről. Ugyanitt megtisztelt bennünket jelenlétével és beszámolt az „Északi Fichtelgebirge Interkommunális Együttműködés”-ről Thomas Schwarz, Kirchenlamitz település polgármestere.
Helyszíni bejárások következtek. Először megtekintettük Egerauenpark városépítészeti projektet Marktleuthenben, mely az Eger folyó partján egy vízpart-rehabilitációt, vizes élőhely kialakítását jelent, mely során szabadidőpark, játszótér és lakókocsis létesült. Nagyon népszerű mind a helyi lakosság, mind az idelátogatók körében.
Ez után Kirchenlamitz polgármestere kíséretében megtekintettük a Kirchenlamitzi Revitalizációs Projektet, az un. „Régi kastélyt”, mely szintén EU-s támogatással és magánszemély finanszírozásával került átépítésre. Az 1500-as évekből származó közigazgatási épület remek példája a közösségi épületek megmentésének.
A város határában lévő „Gránitlabirintus” szintén egy olyan projekt, amely EU-s és települési finanszírozással készült el a turisták nagy örömére.
Wunsiedel a „magyar kert” bemutatása
Május 15.
A Landratsamtban, Wunsiedelben ismerkedtünk a területrendezésről, területfejlesztésről, országos fejlesztésekről, erről tájékoztatót Thomas Edelmann közigazgatási tanácsnok, valamint Kati Sellnow, regionális tanácsnok adtak (kihangsúlyozva a megújuló energiával – szélerőművel, szolár energia - kapcsolatos tapasztalataikat, projektjeiket, a tervezéseket).
A regionális fejlesztés és regionális menedzsment a körzetben címmel, Franziska Ruchdeschel regionális menedzser és Christine Lauterbach LEADER-ügyvezető adott tájékoztatást. A különböző programok, projektek megismerésén túl érdekes volt a körzet népszerűsítésére létrehozott un. nagykövetek hálózata, akik közel 100-an dolgoznak már azon, hogy minél szélesebb körben váljék ismertté a körzet.
Délután Bayreuthban az Oberfrank Kormányzatnál tettünk látogatást, ahol Thomas Engel, osztályvezető-igazgató, valamint Georg Weinkamm regionális vezető-igazgató informált bennünket a területrendezés, területfejlesztés feladatairól, a területrendezési tervek elkészítéséről, a megújuló energia hasznosításáról – mely jelenleg egyik fő témájuk -, kiemelten a szélerőmű-parkok létesítésének előkészítése (helykeresés).
Marktredwitz-i régi Tanácsház előtt
Május 16.
A delegáció Wunsiedelben a WUN Bioenergie Wunsiedel pelletüzemmel ismerkedett, ahol Thomas Ködel, ügyvezető adott részletes tájékoztatást az üzem építéséről, annak hasznosságáról, a megújuló energia fontosságáról. Majd a helyszínen történő megtekintéssel nyerhettünk információkat a gyártás folyamatáról. Az üzem EU és helyi támogatással épült.
Ezt követően Weißenstadt-ban egy olyan gyógyszállodát tekintettünk meg (Kurzentrum Weißenstadt), amely osztrák érdekeltségű (több szállodája működik Ausztriában), a határon átívelő együttműködés egyik jeles példája. Itt Florian Schönwetter igazgató mutatta be az épületet és adott részletes tájékoztatást a létesítmény üzemeltetéséről. A szálloda telepítésénél meghatározó tényező volt a radon tartalmú helyi gyógyvíz hasznosítási lehetősége.
Délután Marktredwitz városa főpolgármestere, Dr. Birgit Seelbinder adott tájékoztatást a város működéséről, különböző projektjeikről, a valamikori higanygyár szanálásáról, a jövőbeni elképzeléseikről (többek között a téli időszakban nagyon hasznosnak bizonyuló „útfűtés”-ről), stb.
Ezután az EUREGIO EGRENSIS ügyvezetője, Harald Ehm adott részletes tájékoztatást a szervezet feladatairól, a határon átívelő együttműködésről, mely Szászországot/Türingiát, Bajorországot, Cseh Köztársaságot érinti.
A rendelkezésre álló költségvetésükből számos határon átívelő projektet hajtottak végre, bízva a következő pénzügyi finanszírozási ciklus sikerében, a továbbiakban is hasonló elképzelésekkel dolgoznak.
A Selb-Plößberg-i PORZELLANIKON-ban a múzeum igazgatója, Wilhelm Siemen adott tájékoztatást a múzeum és komplexum tevékenységéről (egy valamikori porcelángyár átalakítása látogatható múzeummá, a gyártási folyamat teljes bemutatásával), természetesen EU, városi, körzeti, bajorországi támogatással.
Ezt követően részt vettünk a „Pocelán és zene” c. kiállítás megnyitóján Hohemberg a.d. Eger-ben, melyet Dr. Karl Döhler elnök nyitott meg.
Május 17-én hazautazás.
A látogatás számos hasznos információval, új elképzelésekkel gazdagította a delegációt. Bepillantást nyerhettünk egy több évtizede EU-s tagország felkészülésére a következő uniós költségvetési időszakra, továbbá a megújuló energia-hasznosításra bemutatott példák és eredmények, valamint közös gondolkodás az elkövetkező időszak teendőiről elősegíti jövőbeni eredményes munkánkat, a megye gyarapodását.
Dr. Karl Döhler elnök, valamint Horst Weidner alelnök kifejezte a jövőbeni, további együttműködés reményét, melyet kértek tolmácsoljunk vezetőink felé.
Összes hír 2009-től napjainkig
-
2023 szeptember
-
2023 augusztus
-
2023 július
-
2023 június
-
2023 május
-
2023 április
-
2023 február
-
2023 január
-
2022 december
-
2022 október
-
2022 szeptember
-
2022 augusztus
-
2022 július
-
2022 május
-
2022 március
-
2022 február
-
2021 december
-
2021 november
-
2021 október
-
2021 szeptember
-
2021 május
-
2021 március
-
2020 október
-
2020 április
-
2020 január
-
2019 december
-
2019 október
-
2019 szeptember
-
2019 augusztus
-
2019 június
-
2019 május
-
2019 április
-
2019 március
-
2019 február
-
2019 január
-
2018 december
-
2018 november
-
2018 október
-
2018 szeptember
-
2018 július
-
2018 június
-
2018 május
-
2018 április
-
2018 március
-
2017 december
-
2017 november
-
2017 október
-
2017 szeptember
-
2017 augusztus
-
2017 június
-
2017 május
-
2017 április
-
2017 március
-
2017 február
-
2017 január
-
2016 december
-
2016 november
-
2016 október
-
2016 szeptember
-
2016 augusztus
-
2016 július
-
2016 június
-
2016 május
-
2016 április
-
2016 március
-
2016 január
-
2015 december
-
2015 november
-
2015 október
- Ünnepi közgyűlés október 22-én
- Megyeházi fórum – terítéken a közlekedés fejlesztése
- Német nemzetiségi gála Nagytevelen
- Kevés gyerek – nagy káosz
- Sajtótájékoztató a városházán
- Felelősséggel környezetünkért
- Közgyűlési napló
- Jövőre veletek ugyanitt
- Német nemzetiségi fesztivál Nagytevelen
- Városi séta Várpalotán
-
2015 szeptember
-
2015 augusztus
-
2015 július
-
2015 május
-
2015 március
-
2015 február
-
2015 január
-
2014 szeptember
-
2014 augusztus
-
2014 július
-
2014 május
-
2014 március
-
2014 február
-
2014 január
-
2013 december
-
2013 november
-
2013 október
-
2013 szeptember
-
2013 augusztus
-
2013 július
-
2013 június
-
2013 május
-
2013 április
-
2013 március
-
2013 február
-
2013 január
-
2012 december
- A tapolcai képzőművész kör kiállítása a Megyeházán
- A tapolcai képzőművész kör kiállítása a Megyeházán Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a közelmúltban a Tapolcai Városi Képzőművész Kör kiállítását a Megyeháza Szent István termének előterében. A három éve alakult képzőművés
- Könyvbemutató a Megyeházán
- Ülésezett a Veszprém Megyei Közgyűlés
- Ünnepi Közgyűlés a Megyeházán
-
2012 november
-
2012 október
-
2012 szeptember
-
2012 július
-
2012 június
-
2012 május
-
2012 április
-
2012 március
- Rendkívüli közgyűlés a megyénél
- Gifu megyei, nagyköveti látogatás Devecserben
- Veszprémben járt az izraeli nagykövet
- Megállapodás Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum létrehozásáról
- Önkormányzati kupa
- Új dimenzió a kórházi ellátásban
- Veszprém megye a Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállításon
-
2012 február
-
2012 január
-
2011 december
- 2011. évi utolsó ülését tartotta a megyei közgyűlés
- Aláírták a Regionális Onkológiai Centrum támogatási szerződését, indulhat a beruházás
- Elkészült a pápai Várkertfürdő új gyógyászati részlege
- 21 éve alakult a Veszprém megyei közgyűlés – Ünnepi közgyűlés a Megyeházán
- Ülésezett a megyei közgyűlés
- Veszprém megye legjobb sportolói díjátadó Tapolcán
- Veszprém megye vezetői aláírták a megyei intézmények átadásról szóló megállapodást
- Új szociális központ Tapolcán
- Megyei Védelmi Bizottsági Ülés a Megyeházán
- Város-Megye Egyeztető Bizottsági ülés a Megyeházán
- Fogyatékosok világnapja
- Megújult a tapolcai bölcsőde
- Ülésezett a megyei közgyűlés
- Veszprém Megye 6. helyezést ért el a diákolimpiai összesítő pontversenyben
- Veszprém megye az Európai régiók gyűlésén
-
2011 november
- Veszprém megyei sportolók elismerései
- Átadták a Laczkó Dezső Múzeum tanulmányi raktárát
- Veszprém megyei összefogás a Visk-i óvoda felújításáért
- Veszprém Megyei Prima-díjátadó ünnepség a Megyeházán
- Átadták a 150 ezredik Széchenyi kártyát
- Megújul a sürgősségi ellátás a megyei kórházban
- Zirci diákok képzőművészeti kiállítása a Megyeházán
- Ünnepség a Szociális Munka Napja alkalmából
- Projektzáró rendezvény a megyei könyvtárban
- Jubileumi ünnep a lengyel-magyar barátság évében
- Új burkolatot kapott a Komakút téri rendelőintézet parkolója
- A tudomány napját ünnepelték a Pannon Egyetemen
- Emlékezés a korona őreire
- Tiszta, virágos Veszprém megye díjátadó
- A kínai Guangdong tartomány kormányzója udvariassági látogatást tett Schmitt Pál köztársasági elnöknél
-
2011 október
- Kistérségi egészségügyi központot adtak át Balatonalmádiban
- Város-Megye Egyeztető Bizottsági ülés a Megyeházán
- Elismeréseket adtak át a tűzoltóünnepen
- Idősek Világnapi ünnepség Veszprémben
- Kitüntetések átadása a Megyeházán
- Megújult barokk belváros Sümegen
- Ünnepi megemlékezések a megyeszékhelyen
- Tehetséges diákok és tanáraik elismerése a Megyeházán
- Félévszázados jubileumi ünnepség a Petőfi Színházban
- Ünnepi Közgyűlés a Megyeházán
- Neubauer Edit Finnország új magyarországi tiszteletbeli konzulja
- Megyeszerte emlékeztek az aradi mártírokra
- Első pisztrángfesztivál Tapolcán
- Alsó-Ausztriai vendégek a Megyeházán
- Rendkívüli Közgyűlés
- Kiállításunk nyílt az Idősek Világnapja alkalmából Budapesten
- "Együtt lenni jó!"
- Ukrán delegáció látogatása a Megyeházán
- Készülékadományozás a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak
- A nagy bajban megtörtént a csoda
- A jövő nemzedék lengyel-magyar barátsága.
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
- Lengyel delegáció fogadása a Megyeházán
- Önkéntes nap Balácán
- Játszótéravatás Devecserben
-
2011 szeptember
- Köztársaság kupa 2011.
- Falunap Paloznakon
- Öreg autó nem vén autó
- Magyar - lengyel történelmi vetélkedő "Bem József életéről" eredményhirdetése a Megyeházán
- Balatonfüred a megye legkedveltebb Balaton parti nyaralóhelye
- "Nagy Sportágválasztó" Veszprém megyében
- Bem József Nemzetközi történelmi vetélkedő fiataloknak
- Nemzetközi Közigazgatási Szakmai Konferencia résztvevői megyénkben
- Regionális Szakmai Nap a Megyeházán
- A kormányhivatal veszi át a megyei fenntartású intézményeket
- Projektnyitó ünnepség az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban
- Quasimodo nemzetközi költőverseny Balatonfüreden
- Magyar bor mindenkor - megnyílt a Pápai Bornapok 2011.
- "Az Alaptörvény Asztala"
- 80 éves lenne Latinovits Zoltán
- Intézményvezetői megbízások átadása a Megyei Önkormányzatnál
- Turisztikai marketingszoftver bemutatója a Megyeházán
- Rekreációs nap a szociális intézmények dolgozóinak
- Tanévnyitó és köszöntés a Balla Róbert Téri Általános Iskolában
- Tájház avató Sólyban
- Példamutató összefogás eredménye - átadták a Türr Gimnázium új kollégiumát
- Intézményvezetői értekezlet a Megyeházán
- Tanévnyitó a Balatonalmádi Magyar - Angol Tannyelvű Gimnáziumban
-
2011 augusztus
- Digitális táblák a nemesvámosi általános iskolában
- Utcaszentelés Kolontáron
- Rangos röplabdatorna Sümegen
- Ötvenéves a Veszprémi Petőfi Színház társulata
- Wunsiedeli fiatalok önkéntes munkája Veszprém megyében
- Ünnepi megemlékezés a 250 éves Borzaváron
- Veszprém megye a nyitrai Agrokomplex regionális kiállításon
- Rendkívüli munkaülést tartott a megyegyűlés
- Ironman versenyt teljesített a Veszprém Megyei Önkormányzat csapata
- Műhelycsarnok átadás Kókai Tömítéstechnikai Kft.-nél
- A Veszprém megyei csapat győzelme a Kovászna megyei kézilabda tornán
- Megújult a sümegi vár
-
2011 július
- Streetball bajnokság a zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban
- Villa Filip Napok Révfülöpön
- Felújítják az egykori tapolcai úttörőtábort
- Megnyitotta kapuit a XXI. Művészetek Völgye
- Megépül Veszprémben a 10 éve tervezett onkológiai centrum
- Veszprém megye bemutatkozása Budapesten
- Bajnokok köszöntése a Megyeházán
- Átadták a Veszprém Vármegye bora elismeréseket
- Csarnokavató Herenden
- Gyermekvédelmi csereprogram résztvevői Veszprém megyében
- Megbeszélés a pálkövei Bajcsy Zsilinszky porta jövőbeli hasznosításáról
- Belügyminiszteri látogatás a Megyeházán
- Új épületbe költözött a devecseri rendőrőrs
- Régiós Leader találkozó Sümegen
- Negyvenéves a sümegi pszichiátriai osztály
- "Művészet kőben"
- Interkulturális Európa, nemzetközi tábor Alsó Ausztriában
- Pro Comitatu díj az 50 éves jubileumát ünneplő Bakony Fotóklubnak
- Ismét sikeres Nyári Amerikai Iskola
- Dolgos nap a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Együtt a lakókkal
-
2011 június
- Köztisztviselők napi "közmunka" a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
- Falunap Káptalantótiban
- Családi Nap a Pápakovácsi Idősek Otthonában
- Befejeződött a Veszprém Vármegye Bora borverseny
- Veszprém megyei delegáció látogatása Tarnowban
- Wunsiedeli delegáció látogatása megyénkben
- Megújult a Balaton-felvidéki erdei iskola
- Elismerések átadása a Védőnők napján
- Megyénkbe látogatott a Kirgiz Köztársaság elnök asszonya
- Trianon emléknap a Veszprém Megyei Levéltárban
- Nemzeti Összetartozás Napja Tapolcán
- Rendkívüli közgyűlés a Megyeházán
- A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátéka a Veszprémi Petőfi Színházban
- Veszprém megyei segítség a kárpátaljai viski óvoda felújításához
-
2011 május
- Megemlékezés a Vöröskereszt világnapjára a Megyeházán
- Közös ügyünk - játék sport, egészség!
- Új járóbeteg-szakellátó központ Sümegen
- Emlékezés Mádl Ferencre
- Európa Fesztivál, Pays da la Loire
- Veszprém megyébe látogatott a Tajvani Közös Üzleti Tanács delegációja
- Barokk főúri enteriőr kiállítás nyílik a pápai Esterházy-kastélyban
- Veszprém megye bemutatkozása a XX. Szent György Napokon
- Veszprém - Anjou kortárs művészeti kiállítás nyílt a Tihanyi Apátság galériájában
- "Esélynap" Kamondon
- "Te szedd 2011"
- Francia- magyar kortárs művészeti kiállítás Tihanyban
- Közéleti szereplők labdarúgótornája a Magyar Sport Napja tiszteletére
- Megyefutás 2011
- Turisztikai fejlesztések Balácán
- Több mint 1000 résztvevő a Megyefutás első napján
- Segélykoncert Japánért
- Önálló élet lehetősége fogyatékkal élő fiataloknak
- Ülésezett a Megyei Közgyűlés
-
2011 április
- Elkészült a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola beruházása
- Szász-magyar összefogás Devecser térségéért
- "Veszprém Vármegye bora 2011" borverseny
- Az agrárium ünnepe - 75 kiállító a XV. pápai Szent György - napi AgrárExpo-n
- "Kapaszkodó - Szociális Börze" - Szociálpolitikai Konferencia Pápán
- Jól halad a tihanyi kerékpárút új szakaszának építése
- Újabb munkacsoport megbeszélés a "Vármegye Bor" projektben
- 95 kiállító és több ezer látogató a 14. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon
- Újabb wunsiedeli adomány érkezett megyénkbe
- Lengyel vendégek a megyeházán
- Önkormányzatok a sportpályákon
- Megyénk a Szolnok megyei Utazás Kiállításon
-
2011 március
- Rendkívüli munkaülést tartott a Megyei Közgyűlés
- Megyei Utazás Kiállítás beharangozó
- Veszprém megye a debreceni Utazás kiállításon
- Gazdasági Fórum a Megyeházán
- Élénk francia kapcsolatok
- Lengyel-magyar barátság a művészet nyelvén
- Munkacsoport alakult a "Veszprém Vármegye bora" elismerés létrehozása érdekében
- Székelyzászló felvonás és eskütétel Csíkszeredán
- Veszprém megye a miskolci Utazás kiállításon
- Katasztrófahelyzet Japánban
- Megkezdődött a vörösiszappal szennyezett házak bontása
- Közös március 15-ei ünnepség Devecserben
- Az összetartozást hangsúlyozták
- Közös sajtónapi megemlékezés a Megyeházán
- Négy nap, közel hatvanezer látogató a Hungexpon
- Elfogadták a megyei önkormányzat költségvetését
- Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 2011.
-
2011 február
- Veszprém megyében járt Schmitt Pál köztársasági elnök
- Középpontban az utánpótlás nevelés
- Tavaszváró Kiállítás a Megyeházán
- Napjaink és az elmúlt idő nagyjai a kézilabda történeti kiállításon
- Badacsony Régió bemutatkozása a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben
- Átadták a sümegi Hotel Kapitány****Wellness új, 4 csillagos szárnyát
- Fontos a kulturális mecenatúra
- Szociális munkások tettek látogatást a Pápakovácsi Idősek Otthonába
- Kormánybiztosi terepszemle Devecserben és Kolontáron
- Egészségturisztikai fellegvárrá válhat Pápa
-
2011 január
-
2010 december
-
2010 november
-
2009 október
-
2009 február
- Egyeztetett a város és a megye
- Eredményes rendőri munka létszámhiánnyal
- "Ezer év, ezer emlék" finisben a készülődés
- Lasztovicza Jenő elnök a bukaresti temetésen
- Premier és kiállítás a Petőfi Színházban
- Farsang Lesencetomajon
- Magyarországon helyzet van
- Megújul Tapolca belvárosa
- Veszprém megyei közgyűlés: egy millió forint a nyomravezetésért
- Takarékosan mosnak
- Legfontosabb az emberek közbiztonsága
- Akadály nélkül kinyílik a világ
- Japán önkéntes Veszprémben
- Szalagavató a Bródyban
- Elhunyt Marian Cozma
- Horváthné Szalay Gyöngyi, a megyegyűlés új tagja
- Felszentelték és beiktatták az új püspököt Pápán
-
2009 január
- Uniós támogatás
- Munkaügyi újdonságok
- Gyorsabb sebességben a 8-asért
- Mosoda épült Lesencetomajon
- Bőven akad tennivaló a borászatért
- Együttműködik Füred és Tihany
- Tapolcai kórház: megelőzik a betegséget
- Török-magyar együttműködési lehetőségek
- Új vezérkari főnök a HM Összhaderőnemi Parancsnokságánál
- Dr.Tóth Béla köszöntése
- Sümeg fejlődik, szépül
- Hit, remény és szeretet
- Elhunyt dr. Liszi János
- Búcsúzás és újrakezdés
- Kéményseprő szerencsében gazdag új évet!
- Idei kilátások: csak az összefogás segíthet rajtunk