Accessibility Tools
2013. október 7. napján, immár 21. alkalommal került megrendezésre a Köztársaság Kupa atlétikai verseny. A megmérettetésen közel harminc Veszprém megyében működő iskola, több mint háromszáz tanulója mérhette össze erejét a veszprémi Egyetemi Stadionban.
Két dobószámban (kislabda hajítás, súlylökés), két futószámban (2000 méter, 60 méter, 2000. és 2001. évben születettek, illetve 100 méter 1999. és 1998. évben születettek), és két ugrószámban (távolugrás és magasugrás) állhattak rajthoz a sportos kedvű diákok. A versenyt Ebele Ferencné a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola Intézményvezető asszonya, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere és Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy immár 21. alkalommal kerül megrendezésre e nagyszerű verseny, melynek létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden évben szép számmal vesznek részt a megyei intézményekből érkező diákok. Beszédében említést tett arról is, hogy e verseny kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők összefogással, - egy csapatot alkotva – érjenek el sikert, sikereket az iskolájuk, s egyben önmaguk számára is. A Veszprém Megyei Önkormányzat támogatásával megrendezésre kerülő verseny jó hangulatban zajlott, ehhez nagymértékben hozzájárult a kedvező időjárás is.
Eredmények:
Veszprém megyei iskolák:
Veszprém Megyei Jogú Város iskolák:
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre