Accessibility Tools

Nemzetközi Ifjúsági Művészeti Díj

2014. május 22.

Díjátadó 2014
Veszprém

A Veszprém Megyei Önkormányzat Wunsiedel körzettel való együttműködésének köszönhetően a Veszprém megyei diákok részt vehettek az idén első ízben meghirdetett nemzetközi rajzpályázaton.

A pályázat kiírói a Wunsiedel körzetbeli Ifjúsági Hivatal és a Harry Krippner – német művész emlékére létrehozott – Alapítvány voltak.
Wunsiedel körzet minden külföldi partnerországából, így Skóciából, Peruból, Csehországból és Törökországból küldhettek be képeket a vállalkozó kedvű fiatalok. Megyénkből 102 pályamű érkezett be a pályázati kiírásra.
A különböző kategóriákban, mely a 13-15, 16-18, 19-25, az első 3-3 helyezett és a 3 különdíjas pénzjutalmat kapott, míg a többi résztvevő tárgyi ajándékban részesült.
A rendezvényt dr. Imre László, a Veszprém Megyei Önkormányzat megyei jegyzője nyitotta meg, majd az Ifjúsági Hivatal elnöke, Uwe Götz köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően közösen adták át a díjakat.
Az átadó ünnepség végeztével a szervezők pogácsával és frissítővel vendégelték meg a megjelenteket.

KÉPGALÉRIA

Fotók       Díjazottak       Pályaművek

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30