Accessibility Tools
Új fejlesztési források Veszprémben címmel a városháza Komjáthy-termében közös sajtótájékoztatót tartott dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Pogárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, és Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere.
A sajtó képviselői ezúttal a Széchenyi 2020 programból adódó, Veszprém megyét és a várost érintő támogatási források összetételéről, felhasználási lehetőségeiről hallottak. dr. Kovács Zoltán elmondta, hogy a 2007-2013 közötti uniós támogatási ciklust decemberben az elszámolásokkal le kell zárni. Erről az időszakról elmondható, hogy a rendszerben lévő 8200 milliárd forintot teljes egészében sikerült lehívni, benne azt a 20 százaléknyi részt, amit gazdaságfejlesztésre fordított az ország. 2013-2020 között 12000 milliárd forint lesz a keret, aminek 60 százalékát lehet gazdaságfejlesztési célokra elnyerni. Polgárdy Imre a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásfelosztásáról és ütemezéséről beszélt. Veszprém megye 2013-2020 között 45 milliárd 165 millió forintot köthet le pályázatokkal, az összeg felhasználásáról a megyei közgyűlés az Integrált Területfejlesztési Programban gondoskodott. A TOP-on belül öt prioritási tengely tartalmazza az intézkedéscsoportokat, amelyeken belül fognak megjelenni a pályázati felhívások. A terv az, hogy már az első kiírás megjelenésekor jelentős forráslekötésre kerüljön sor. Veszprém az első támogatási ciklusban 20 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott, amit különböző pályázatokból nyert el. 2013-2020 között eleve jut a városnak 11,5 milliárd forintnyi keret, amit ki lehet, ki kell egészíteni az előző gyakorlat szerint, tehát a helyzet optimizmusra ad okot – foglalta össze Porga Gyula. Jó start ez a helyzet a szándékhoz, hogy a megyeszékhely hosszútávon fenntartható, életteli, gyarapodó, információs és kulturális központ legyen. Mindahhoz, ami elhangzott, még valamit kellene tudni: mikor jelennek meg a pályázati kiírások?
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre