Accessibility Tools
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A helyi identitás és kohézió erősítése” című, TOP-5.3.1-16 kódszámú felhívásra Veszprém megyében 2017. május 31-től 2017. szeptember 15-ig van lehetőség támogatási kérelmek benyújtására kizárólag konzorciumi formában.
A Felhívás célja a helyi közösségek fejlesztése a települések, településrészek, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztésével, a közösségi szerepvállalás erősödésével. Ennek megvalósítása érdekében a Felhívás keretében közösségi térségi, települési, illetve településrészi helyi identitást erősítő közösségfejlesztési folyamatok, továbbá – a TOP ERFA beruházásaihoz, illetve egyéb infrastrukturális beavatkozások előkészítéséhez kapcsolódóan – közösségi részvételre épülő tervezési gyakorlatok alkalmazása, szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok valósíthatóak meg.
A felhívásokra helyi önkormányzatok, önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások, egyházak, civil szervezetek és a nonprofit szervezetek nyújthatnak be pályázatot vissza nem térítendő támogatásra. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy projektjük megvalósításával hozzájárulnak a települések, településrészek, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztéséhez, továbbá, hogy a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.
A felhívás kiemelten támogatja a közösségfejlesztési folyamatok és a partnerségi együttműködés (közösségi tervezés) megvalósítását. Azok eredményességének és hatékonyságának biztosításához a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című (EFOP-1.3.1.-15-2016-00001) kiemelt projekt is segítséget nyújt. A Cselekvő közösségek projektet a kulturális ágazat három módszertani intézményéből – a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központból, az NMI Művelődési Intézetből és az Országos Széchényi Könyvtárból – álló konzorcium valósítja meg.
Az EFOP projekt az alábbi szolgáltatásokat nyújtja a pályázóknak és a kedvezményezetteknek:
A TOP-5.3.1-16 felhívás itt érhető el.
Az EFOP kiemelt projekt itt megtekinthető.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre