Accessibility Tools
közterület szépítési verseny 2017 . évi eredményhirdetése
Az idei évben Tihanyban, a Németh László Művelődési Házban került megrendezésre „A tiszta és virágos Veszprém megyéért” közterület szépítési verseny díjátadó ünnepsége.
A 2017. november 22-én megtartott záró rendezvényen Tósoki Imre, a házigazda település polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
Az ünnepi műsort a Tihanyi Hegyenjárók Néptáncegyüttes és a Tihanyi Bencés Iskola diákjai adták.
A műsort követően dr. Áldozó Tamás, a Veszprém Megyei Önkormányzat Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága elnöke értékelte a közterület szépítési versenyt.
A minősítő okleveleket és különdíjakat Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át a nyertes települések polgármestereinek.
„A tiszta és virágos Veszprém megyéért” közterület szépítési versenyen idei évben eredményes minősítésben részesült:
Ábrahámhegy, Bakonynána, Balatonakarattya, Balatonalmádi, Balatonederics, Béb, Békás, Berhida, Csót, Dabronc, Kékkút, Kisapáti, Kisberzseny, Lovas, Marcalgergelyi, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nagypirit, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemesvita, Pápateszér, Révfülöp, Ukk, Vanyola, Vinár, Zalaerdőd, Zalagyömörő
„A tiszta és virágos Veszprém megyéért” elnevezésű közterület szépítési versenyen 2017-ben kiváló minősítést kapott:
Alsóőrs, Apácatorna, Aszófő, Badacsonytomaj, Bakonyság, Balatonfüred, Balatonudvari, Csetény, Csopak, Ganna, Gógánfa, Herend, Hetyefő, Káptalantóti, Magyarpolány, Mezőlak, Nagygyimót, Nagytevel, Nemesszalók, Nyárád, Ősi, Paloznak, Pápa, Pápakovácsi, Szentbékkálla, Tihany, Tüskevár, Ugod, Várkesző, Városlőd, Várpalota, Vászoly
Az idei évben tematikus cél és a különdíj odaítélésének szempontja a településkapu esztétikus kialakítása volt. Különdíjat elért 5 település:
Magyarpolány, Szentbékkálla, Tihany, Városlőd, Vászoly
2017-ben a szponzori felajánlásokat – a pápai székhelyű Talajerőgazdálkodási Kft. jóvoltából egy-egy raklap virágföldet - Ganna és Nagytevel települések kapták.
Gratulálunk valamennyi résztvevő településnek és kívánunk további sikereket a jövő évi versenyen is!
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre