Accessibility Tools
A Kálmán Pince 2015-ös évjáratú „Cabernet Franc” száraz vörösbora valamint a Dobosi Pincészet 2016-os évjáratú „Bio Háromszög Olaszrizling” száraz fehérbora viselheti 2018-ban a „Veszprém megye bora” címet.
Az egyedi címkével ellátott palackokat helyben reprezentációs célokra valamint külföldi utazások alkalmával használja majd fel a megyei önkormányzat és a kormányhivatal a jövőben.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Veszprém Megyei Önkormányzat által meghirdetett borversenyre idén a megye 4 borvidékéről 9 pincészet 13 fajta borral nevezett. Közülük szakmai vezetéssel 7 fős társadalmi zsűri döntött a kategóriák legjobbjairól. A bírálat szempontjai között szerepelt a borok színe, tisztasága, illata, íze-zamata és az összbenyomása, harmóniája. A pontozás végén a Badacsonyi, a Balatonfüred-Csopaki, a Balaton-felvidéki, a Somlói- borvidékről egyaránt egy-egy jófajta nedű jutott a döntőbe, közülük került ki végül a száraz fehérbor valamint a száraz vörösbor kategóriák győztese.
A szőlő- és bortermelés, a borturizmus terén elért Veszprém megyei eredményeket, valamint a megye történelmi hagyományait figyelembe véve hozta létre a „Veszprém megye bora” elismerést még 2011-ben a megyei önkormányzat és a kormányhivatal- emlékeztetett a verseny eredményhirdetésén Polgárdy Imre. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a kitüntető cím évenkénti odaítélése hozzájárulhat az ágazat sikeresebb marketingmunkájához, borvidékeink és bortermelőink jobb megismertetéséhez. Hozzátette: a bormarketing tevékenység az elmúlt 5 évben egyre intenzívebbé vált hazánkban, ebben Veszprém megyei vállalkozások, egyesületek is élen járnak.
Nincs még egy olyan megye az országban, amely négy történelmi borvidékkel büszkélkedhet. Nem meglepő, hogy megyénk számos kiváló borfajtával rendelkezik, de ez kevés lenne, a szőlőkultúrákat magas szakmai tudással és elkötelezett hitvallással gondozó pincészetek nélkül- erről már a megyei kormánymegbízott beszélt. Takács Szabolcs szerint a legjobbak közül is kiemelkedő borászatok elismerést érdemelnek minden évben a munkájukért. Ezért is hívták életre a Veszprém Megye Bora versenyt, hogy a legkiválóbb borok termelőire még inkább felhívjuk a megye figyelmét és egy évig büszkén reklámozhassák borukat, mint Veszprém megye legjobb borát- tette hozzá.
A borverseny eredményhirdetésén elhangzott az is: hazánkban mintegy 8500 borászati vállalkozás működik, ebből a 300 legnagyobb adja a bortermés 75 százalékát, az ágazat mintegy 80 ezer család megélhetését biztosítja.
A győztes borok készítőit a megyei kormánymegbízott valamint a megyegyűlés elnöke köszöntötte. Dobosi Győző valamint Kálmán József elismerő oklevelet vehettek át Takács Szabolcstól és Polgárdy Imrétől.
![]() |
![]() |
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre