Accessibility Tools

Veszprém és Kovászna megyei gyermekek táboroznak

2018. július 06.

A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány valamint a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász közreműködésével közel félszáz Veszprém és Kovászna megyei fiatal nyaral a Csopaki Üdülőfalu és Kemping területén július 2. és 8. között.

A kempingbe csütörtökön a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és a közalapítvány egyik kuratóriumi tagja is ellátogatott. Polgárdy Imre és Horváth Ernő az ott táborozó 7 és 14 év közötti iskolásokkal és Szijártó Lászlóval, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatójával is találkozott, majd diákokkal közösen hallgatták meg a tábor közösségi termében egy oroszországi gyermekegyüttes meglepetéskoncertjét.
A diákok egyhetes programjuk keretében sokat strandoltak, vitorláztak, a tábor területén kutyás bemutatót nézhettek meg, a szervezett kirándulások keretében pedig a sümegi várba és a tapolcai-tavasbarlangba látogattak el.
A Kovászna megyei diákok közül kilencen a Kommandói Horn Dávid Gimnáziumból, nyolcan a Szent Ferenc Alapítvány Esztelneki Nappali Központjából, valamint további nyolc gyermek a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság által működtetett állami szociális intézményekből érkeztek nevelőik kíséretében.
A Csopaki Önkormányzat a fiatalok részére a tábor ideje alatt ingyenes belépést biztosított helyi strandra.

 index0706

 

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30