Accessibility Tools
Világháborús emlékművet avattak a hazáért halt porvai lakosok emlékére
Ez az emlékhely az életnek üzen. Azt üzeni: ha felejtünk, és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk. De ahol az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, ott az élet győz a felejtés felett. Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a föláldozott élet értékét- fogalmazott az I. és II. világháború porvai áldozatai tiszteletére készült emlékmű avatásán a Veszprém megyei közgyűlés elnöke. Polgárdy Imre arról is szólt: minden egyes kioltott életet meg kell gyászolnunk, fel kell idézni az egyes ember sorsát, és tudatosítani a nemzet veszteségének mértékét.
Kiemelte azt is: a porvai polgárok tudták, hogy sírok híján szükség van egy helyre, ahol a település hősi halottaira emlékezhet, és a hazatértekért is hálát adhat. Ezért készült ez az emlékhely. Felismerték azt, hogy minden egyes névhez tartozik egy történet, minden névhez hozzátartozik a közösség, amelyből vétetett- fogalmazott a megyegyűlés elnöke.
Ünnepi beszédében Polgárdy Imre kitért a közelgő államalapítás ünnepére is. Azt mondta: „államalapító Szent István király ünnepe erőt adhat számunkra a mindennapi küzdelmeink közepette és a rég látott válságokat átélő Európa közepén. Erőt adhat és bizakodóak lehetünk, mert ezer éves történelmünk és mai sikereink is bizonyítékok arra, hogy a magyar nemzetnek van miből erőt merítenie és van, mire építkeznie. Első királyunk olyan országot teremtett, amely önmagáról, önmaga sorsáról képes dönteni. Jöttek későbbi korok, nagy királyok, akik meglátták életművében saját legjobb törekvéseik csíráját és erőt merítettek belőle az újjáteremtés, a továbbépítés munkájához.”
A világháborús emlékművet egyébként Veinperl József álmodta meg évekkel ezelőtt, az alkotás az ő keze munkáját dicséri.
Kötelességünk, hogy az utánunk jövő generációknak megmutassuk azt, hogy az első és második világháború a történelemóráknak nemcsak egy fejezete, hanem a világégések áldozatai és hősei -honfitársaink, porvaiak és a nemzet katonasága- itt éltek közöttünk, nagyszüleink, dédszüleink a lövészárokban, a hadifogságban eltöltött években nemzetünket, a hazát és a településünket védték- hangsúlyozta Porva polgármestere. Veinperlné Kovács Andrea azt is mondta: büszkék lehetünk elődeink helytállására, hazaszeretetére és áldozatvállalására.
Az emlékmű avatását követően átadták a település legújabb beruházását, a most elkészült emlékpark és rendezvénytér a helyi kötődésű néhai esztéta és egyetemi docens, Dr. Jáger Ida nevét viseli.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre