Accessibility Tools
1956 emléke mutatta az irányt 1989-ben ahhoz, hogy szabadságot és demokráciát teremtsünk Magyarországon. 1998 pedig abban segített, hogy közös értékeink mentén megkezdjük a polgári Magyarország építését- így fogalmazott a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet központi megemlékezésén a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.
Polgárdy Imre hangsúlyozta: mi magyarok sokat tanultunk ’56-ból. Megtanultuk, hogy jobb, ha nem várunk senkire. Saját magunkért nekünk kell kiállni, saját magunkért muszáj kiállni. Megtanultuk, hogy csak akkor lehet önbecsülésünk, ha kiállunk amellett, hogy Magyarország nem hagyja magát többé betörni, megtörni és legyőzni.
A megyegyűlés elnöke hozzátette: van tehát jelentősége és nagyon is van üzenete ma az ünnepnek, október 23-ának. Mégpedig az, hogy a forradalmak eredményeit, vívmányait sosem lehet magától értetődőnek, örökre adottnak tekinteni. Minden korban, minden nemzedéknek tennie kell azért, hogy ezek a vívmányokat megőrizze. A szuverenitást és a szövetséget. A szabadságot és az alkotmányt. Mert ezekre akkor is leselkednek veszélyek, ha éppen nem lánctalpon érkeznek.
Az ünnepségen Pintér Zselyke Ida szavalata hangzott el, majd koszorúk kerültek a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében elhelyezett emléktáblához.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre