Accessibility Tools

Félévszázados jubileumi ünnepség a Petőfi Színházban

2011. október 25.

Az 1908-ban, Óvári Ferenc parlamenti képviselő közbenjárásával épült Veszprémi Petőfi Színház október 13-án ünnepelte a társulat megalapításának 50. évfordulóját, amelyről október 15-én köszöntőkkel, díszelőadással emlékeztek meg.

A rendezvényen Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az, hogy Veszprém a Dunántúl kulturális központja, a színháznak is köszönheti. Hozzátette, hogy azon színészegyéniségek, akik a veszprémi színpadon megfordultak, csak gazdagították a várost. Oberfrank Pál, a színház igazgatója megrendítőnek találta a dokumentumok, képek, műsorfüzetek által „végigjárt” elmúlt fél évszázad színházi útját, a színészi alakításokra való visszatekintést. Véleménye szerint a színház létrejöttéhez és fennmaradásához a közönség akarata szükséges, ahogy megfogalmazta: a színház a közösség lelke és temploma.
A fenntartó megyei önkormányzat nevében Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is azt emelte ki, hogy az elmúlt ötven év a közönség összetartó erejének is köszönhető, a közönség igényli a teátrumot, és a nézőszám is azt bizonyítja, hogy az előadások egyre több látogatót vonzanak. A születésnapi rendezvényen a Szinetár Miklós rendezte Koldusopera című zenés színművet adta elő a társulat, a késő esti fogadáson együtt ünnepeltek a színház egykori és jelenlegi dolgozói.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30