Accessibility Tools
2013. szeptember 16-21. napja között Zánkán az Új Nemzedék Központban került megrendezésre immár negyedik alkalommal, a korábban Bem József nevét viselő történelmi vetélkedő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával és fővédnökségével, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat szervezésével.
Közeledve az első világháború kitörésének évfordulójához a történelmi vetélkedő tematikája, az előző évekhez viszonyítva rendhagyó módon nem Bem József életének és munkásságának témakörére, hanem az első világháború tematikájára, főbb eseményeire épült. A 2013. évben, szintén rendhagyó módon a vetélkedőn való részvétel meghívásos alapon került lebonyolításra, ennek oka, hogy idén már nem csak Lengyelországból, Romániából és hazánkból, hanem Horvátországból érkező csapatokat is üdvözölhettünk Zánkán az Új Nemzedék Központban, tekintettel arra, hogy Horvátország 2013. július 1. napján az Európai Unió 28. tagállama lett.
A megmérettetésre négy ország-, 12 iskolájából, közel 80 diák érkezett. Ők, illetve csapatvezetőik, kísérőik vettek részt a döntőn, mely állt egy írásbeli és egy szóbeli fordulóból. Az írásbeli fordulón minden tanuló, míg a szóbeli fordulón az írásbeli forduló során kiválóan teljesítő részvevők vehettek csak részt. Az értékelést háromtagú zsűri végezte, melynek elnöke Dankú Pál úr volt, ő már a 2009. évben lebonyolított találkozó szervezésében is közreműködött, s azóta minden évben zsűritagként tisztelte meg jelenlétével a szóban forgó eseményt, ugyanúgy, mint Andrzej Szpunar úr a zsűri tagja, a Tarnów Körzeti Múzeum igazgatója. Horvátország képviseletében Ternák Zsolt urat kértük fel a zsűritagságra, ő a budapesti Horvát Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium történelem tanára.
A zánkai Új Nemzedék Központban – az érkezés és az elutazás napján kívül – három teljes napot tölthettek el a diákok valamint különböző programokon vehettek részt, mint a táncház, kézműves foglalkozások, iskola- és kollégium-látogatás, különböző sportfoglalkozások, sportversenyek és nem utolsó sorban a vetélkedő, mely számukra az igazán nagy kihívás.
A programzáró rendezvényem Balatoni Mónika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár asszony a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviseletében, Dr. Gordan Grlic Radman úr a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is részt vett. E rendezvényen került kihirdetésre a történelmi vetélkedő végeredménye mind egyéni, mind pedig csapatverseny kategóriában. A záróünnepély műsorát a zánkai Egry József Középiskola, Szakiskola és Kollégium labdazsonglőr tanulójának bemutatója, valamint a megmérettetésen résztvevő diákok által készített kisfilm bemutatója gazdagította.
A történelmi vetélkedő lebonyolításának hónapjában – így szeptemberben – kerül megrendezésre – egy a történelmi vetélkedő tematikájával azonos témakörben meghirdetett nemzetközi rajzpályázat, melynek eredményei október hónapban kerülnek kihirdetésre ünnepélyes keretek között.
A történelmi vetélkedő végeredményei:
Csapatverseny:
Egyéni:
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre