Accessibility Tools
A Veszprém Megyei Önkormányzat és a Landratsamt Wunsiedel i. Fichtelgebirge között fennálló több évtizedes együttműködés újabb eredményeként 2011. évben közös projekt kiírására került sor „Magyar kert Wunsiedelben”- címmel a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő iskolák számára.
A projekt során a diákoknak egy Wunsiedelben kialakítandó magyar kertre vonatkozó tervet kellett készíteniük. A pályázat nyertesei a Balatonfüredi Széchényi Ferenc Kertészeti Szakiskola négy diákcsoportja lett. A pályázat megvalósítására, azaz a „kert” megépítésére 2012. május 20-28. között került sor.
A nyertes pályázat tervei alapján megépítendő kert közepére a tervező diákok a Balatont álmodták meg, valamint egy Gizella szobrot terveztek a kertbe, mely egy későbbi építési fázis során valósul meg. A kertben ötszáz növényt ültetettek el a munka folyamán, melyek közé a Balatonfüredi Kertészeti Szakiskolából hozott szőlőtőkéket is elhelyeztek.
A kertépítésben résztvevő csoport tagjai voltak: Fehér Richárd, szaktanár, Dósa Erika, Felnagy Kitti, Kovács Hajnalka, Kósa Ádám, Sövegjártó András, Steppán László, valamint Háhn Károlyné, tolmács.
A projekt kiírásának és kivitelezésének wunsiedeli részről támogatója volt Dr. Karl Döhler a körzet elnöke, Horst Weidner alelnök Gerhard Hanske hivatalvezető, Christian Kreipe kertépítő mérnök, valamint Horst Martini kabinetvezető és Uwe Götz, az ifjúsági hivatal ügyvezetője.
A „Magyar kert” ünnepélyes átadására a tervek szerint 2012. június 24-én kerül sor.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre