Accessibility Tools
Az ünnepélyes keretek között felavatott terem átadására 2016. május 26-án került sor a veszprémi Megyeházán. A meghívott vendégeket Takács Szabolcs a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntötte.
Beszédében megfogalmazta, hogy a közel 130 éves Megyeháza épülete jelentős szerepet töltött és tölt be a megye közigazgatásban. Elmondta, új hiánypótló teremmel gazdagodhatott az épület, melyet a korábbi konyha és étterem összevonásával hoztak létre, s a terem közel 100 fő befogadására alkalmas. Kiemelte, hogy a Megyeháza életében hagyomány, hogy az egyes konferenciatermeket egy-egy jeles személyről nevezik el. A választás Lasztovicza Jenőre esett, aki két évtizedig alkotott és dolgozott Veszprém megyéért, 2006-2014-ig a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke volt. „Így tisztelgünk egy kiváló, a hazáját és a közt önzetlenül szolgáló ember munkája előtt” fogalmazott.
Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke megemlékező szavaiban az első találkozásukat idézte fel. Elmondta, 1998-ban az ő feladata volt kiválasztani a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeit. Lasztovicza Jenővel azonnal megtalálták a közös hangot, és rögtön megfogalmazódott, hogy nála jobb jelöltet nem találhatnak. Lasztovicza Jenő politikai pályára 1998-ban lépett, amikor országgyűlési képviselő-jelölt lett a tapolcai választókerületben, melyet meg is nyert, és azt követően valamennyi választást is, amelyen elindult. A megyei közgyűlés elnökeként két cikluson keresztül tevékenykedett, átfogó képet alkotott nemcsak szűkebb körzetéről, hanem az egész megyét érintő fejlesztési elképzelésekről. Veszprém megye elfogadta, szerette. Hamar bebizonyosodott, hogy kivívta az emberek tiszteletét. „Minden tette önzetlen és gazdag hozzájárulás volt a nagy, közös Veszprém megyei kincstárhoz. Emléke tovább él, őrizik azt a hű kortársak, és őrzi a veszprémi Megyeháza, a balatoni táj, az utak, az épületek, a sümegi vár a tapolcai tavas-barlang. A mai naptól a felavatott impozáns Lasztovicza-terem is emlékeztet szellemiségére, közéleti örökségére” - tette hozzá.
Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pohárköszöntőjében így fogalmazott: „a most felavatott teremmel a tudomány, a közösségi élet és a közigazgatás új helyszínét teremtették meg, folytatva azt a munkát, amit a tragikusan fiatalon elhunyt korábbi elnök elkezdett.”
A konferenciatermet Takács Szabolcs, Polgárdy Imre és Lasztovicza Jenő özvegye avatták fel.
A terem átadásán Kertész Dóra énekes és Oberfrank Pál a Petőfi Színház igazgatója előadása emelte az ünnepi hangulatot.
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre