Accessibility Tools

Erdélyi fiatalok táboroznak Csopakon

2022. július 26.

Erdélyi diákokkal találkozott kedden délelőtt a csopaki üdülőfaluban a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és alelnöke. Polgárdy Imre és Vörösmarty Éva ezúttal sem érkeztek üres kézzel, édességekkel teli hátizsákokat vittek a közel harminc Kovászna megyei fiatalnak.

Az iskolás gyermekek és kísérőik múlt hét közepén érkeztek a magyar tengerhez Veszprém megye erdélyi testvérmegyéjének, Kovászna megye településeiről (a többi között Sepsiszentgyörgyről, Kommandóról, Kézdivásárhelyről, Kézdiszentlélekről ) és egy hetet nyaralnak itt. Jutalomként kapták a táborozást, hiszen az iskolai tanévet jó tanulmányi eredménnyel és példamutató magatartással zárták.

Napjaik izgalmasan telnek: sokat fürödtek a Balatonban, jártak a kislődi kalandparkban, fagyiztak valamint rendőrségi bemutatót is megnézhettek a tábor területén.

A Veszprém Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány jóvoltából július 23. és augusztus 2. között idén összesen 54 hátrányos helyzetű gyermekek (11-17 éves korú) táborozhat Csopakon. Az erdélyi gyerekek után a következő egyhetes turnusban a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász által kiválasztott hátrányos helyzetű megyebeli fiatalok érkeznek majd a csopaki táborba.

tabor1

tabor2

tabor3

tabor4

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30