Accessibility Tools
Az idei évben 26. alkalommal rendezték meg a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön a Szent György Napok rendezvénysorozatot, melyre Kovászna Megye Tanácsának meghívására érkezett a Veszprém megyei delegáció. A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai megyénk turisztikai kínálatával, Veszprém megyei borokkal és a Devecseri Húsüzem termékeivel igyekeztek a megye értékeit megismertetni a látogatókkal.
Erdély legrégebbi és legnagyobb városünnepét 2017-ben a város nevét viselő, sárkányölő Szent György lovag legendájára építették. A vásári-fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan idén is kulturális hét előzte meg, ahol színházi előadások, komolyzenei koncertek, könyvbemutatók és kiállítások színesítették a programot. A kilenc napos rendezvénysorozat 35 helyszínen, közel 200 programmal várta a látogatókat. A Szent György Napok kiemelt színfoltja az Outsider MusicFest volt, melyen fogyatékkal élő zenészek mutatkozhattak be a nagyközönségnek.
A Turizmus Évében a „RomUdvar – tájak, ízek, utazások – turisztikai kiállítás” keretein belül Kovászna megye testvérmegyéi és Sepsiszentgyörgy város testvérvárosai, Háromszék gasztronómiai és turisztikai ajánlataival együtt egy helyszínen mutatkozhattak be. Az ünnepélyes megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a részvevőket és a vendégeket.
A látogatók közül sokan felkeresték a Veszprém megyei standot, elsősorban a megye látványosságairól, balatoni üdülésekről és a kirándulási lehetőségekről érdeklődtek, továbbá nagy népszerűségnek örvendett a megye történelmi borvidékeit bemutató borkóstoló és a magyar szalámi kóstoltatása is.
![]() |
![]() |
8200 Veszprém, Megyeház tér 1
Telefon: (+36 88) 545 000
Telefax: (+36 88) 545-012
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága az 54/2023 (IV.27.) határozatában döntött „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési verseny 2023. évi versenykiírásáról.
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat önként vállalt feladataként szervezi meg „A tiszta és virágos Veszprém vármegyéért” közterület szépítési versenyt immár 21 éve. A nagy múltú verseny célja, hogy a települések közterületeinek megjelenése esztétikus, a közterületek gondozása folyamatos legyen. A Versenyfelhívás ide kattintva érhető el.
Tisztelettel kérjük, hogy a versenyre való jelentkezést a jelentkezési lap visszaküldésével 2023. május 28-ig megtenni szíveskedjen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre